Imádjuk a CSOKOLÁDÉT!!!

Mindent a csokiról

 

Édes utazás - Mi fán terem a csokoládé?

Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, mogyorós csokoládé, étcsokoládé, na és persze a híres Gombóc Artúr. Remélem, te nem vagy olyan falánk, mint kedvenc rajzfilmfiguránk, de azért valljuk be őszintén, ki ne majszolna el néha-néha egy kis csokoládét. De ahogy Gombóc Artúr sem, úgy biztosan te sem tudod, hogyan született ez a finom édesség. Tehát végy egyet kedvenc csokidból, s közben tarts velünk egy kis kalandos utazásra.

Kapd fel a hátizsákod és irány a hajó, meg az időgép! Várnak minket a dél-amerikai őserdők, na és az indiánok i.e. 600-ban. Mert hogy már ebben a korban is fogyasztották a kakaófa termését, a kakaóbabot, amely a későbbiekben a csokoládé alapjául szolgált. S hogy milyen nagy kincs volt ez akkoriban, az is bizonyítja, hogy jó ideig fizetési eszköznek is használták a kicsit kesernyés termést.

A következő kikötőbe Kolombusz Kristóf hajóján érkezünk meg. Ő találkozott először Honduras partjainál a vízből és az apróra tört kakaóbabból készült itallal. Ekkor még nem tulajdonított a spanyol udvar túl nagy jelentőséget az új terménynek, s nem is ismerte fel a növény valódi értékét.
És megint hajóra szállunk, hogy a XVI. században együtt csempészhessünk kakaót Hernando Cortezzel az azték király udvarából. Bár a csempészés nem lepleződött le, de a Spanyolországba szállított, mézzel édesített ital titkát csaknem 100 éven keresztül nem sikerült megfejteni.
XIII. Lajos idejében került a kakaó, a nemesség itala Franciaországba, a későbbiekben pedig a németországi gyógyszertárakba, ahol felismerték pozitív élettani hatását. Egyszeriben gyógyszerként, vagyis erősítőszerként kezdték el árusítani.
Máris az 1800-as években járunk. Megkezdődik a csokoládé forradalma. Minél népszerűbbé vált a kakaó, annál több kísérlet indult meg arra vonatkozólag, hogy mit lehet előállítani a barna termésből. 1828-ban egy holland fickó, olyan eljárást dolgozott ki, amelynek végeredményeként megszületett a kakaópor. A kakaópor megalkotása lehetővé tette, hogy kakaóvaj hozzáadásával szilárd halmazállapotú terméket is létrehozzanak. Magyarul ekkor született meg a csokoládé. Hollandiából ugorjunk egy kicsit Svájcba. 1879-ben itt született meg a mai tejcsokoládé, amely nem más, mint tejpor és a klasszikus étcsokoládé keveréke.

A svájciak nemcsak a csoki gyártásban járnak élen, hanem a fogyasztásban is. Egy főre évente 10 kilogramm csokoládé jut (a fogyasztási kimutatások alapján).

Kíváncsi vagy, hogy hogyan is készülhetett régen a gyerekek kedvenc eledele? Akkor gyere velem még egy kicsit Angliába, mert ott rejtőzik a megoldás. A kakaófa termését 5-10 napig erjesztették, hogy a mag elváljon a gyümölcs húsától. Ezután a kakaó magját megpirították, apróra zúzták és finomra őrölték. Ekkor megszületett az a folyékony massza, amely az adalékanyagok hozzáadása után már a csokoládéra emlékeztet. A masszát lemezek közé helyezték, s addig préselték, ameddig leheletvékonnyá nem vált. Utána lehűtötték, így kapta meg a csokoládé selymes fényét.

Most pedig szálljunk le a hajóról, s nézzük meg, hogy mi a helyzet kis hazánkba. Íme néhány sztár és kedvenc csokijuk.
Geszti Péter az After Eight-től tud lázba jönni, s ha már reggelire sikerül egyet elmajszolnia, akkor úgy érzi magát, hogy: "Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok, és messze vinnélek."
Philip két ujjával szokta a boltos nénit a kedvenc csokijának, a Twixnek átadására kényszeríteni.
Susie az Ámokfutókból pedig egy Bounty-ért  bármire hajlandó lenne.

Egy édes falat bárhol, bármikor jól jön, csak tudjunk választani a kerek csokoládé, a szögletes csokoládé, a mogyorós csokoládé, étcsokoládé és a rengeteg másmilyen ízű, formájú csoki közül. Ha nehéz a döntés, talán Gombóc Artúr segítségedre lehet.
Mivel a hajó már beért a kikötőbe, s a kedvenc csokidat is elmajszoltad, pattanj fel a székről és irány a fürdőszoba, mert már vár a jó öreg fogkefe.

forrás: sulinet 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 86
Havi: 360
Össz.: 125 082

Látogatottság növelés
Oldal: Honnan ered a csoki?
Imádjuk a CSOKOLÁDÉT!!! - © 2008 - 2024 - csokis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »